Leírás
A Soulcon egy hathetes kihívás férfiaknak. Célja, hogy kimozdítson bennünket a komfortzónánkból, és hogy az áldozatos szolgálattételre ösztönözzön az élet minden területén. Azokat a férfiakat szólítja meg, akik Jézus élharcosai kívánnak lenni, akik nem sajnálják a befektetett munkát, amellyel a harcra készülnek, és akik vállalják, hogy a keresztet veszik fel, és nem a villát, amellyel a testet táplálják.
Ezt a kihívást úgy szerveztük meg, hogy ne egyedül csináld meg, és rendszeresen szervezünk közös, csoportos kihívásokat. Természetesen megteheted, hogy a könyv megvásárlásával teljesen egyedül csinálod végig a programot, de lehetőleg várd meg a következő, közösen szervezett kihívást, vagy a gyülekezetedben keress magad mellé még legalább 2-3 férfit, akivel együtt kezditek el.
A kihívás erőnléti feladatai arra vezetnek rá, hogy te személy szerint hol tartasz, nem arra, hogy mások hol állnak. A könyv mögött az az ötlet áll, hogy az erőnléti feladatok által te is megértsd a fájdalomban rejlő fejlődés szépségét, hogy a fájdalom a társunk, a fegyelem pedig nem egy szitokszó. A testedzés soha nem fontosabb, és soha nem is lesz fontosabb, mint az isteni életre való törekvés, de Jézus követőiként nem hanyagolhatjuk el a testünket, mert ez a test az egyetlen eszköz, amely ezen a földön tart minket, és amely segítségével másokkal is megismertethetjük Jézus keresztjének üzenetét. Csak légy erős és bátor!








Értékelések
Még nincsenek értékelések.